Érdi sportegyesületek támogatása

Érdi sportegyesületek támogatása

Érd Megyei Jogú Város közigazgatási területén működő sportszervezeteket támogat a város vezetése a 2023. évben.

Ki pályázhat?

  • Érd területén működő,
  • érdi székhellyel nyilvántartásba vett sportszervezetek,
  • amelyek tevékenységük révén megfelelnek a sportról és a sporttevékenység támogatásáról szóló 12/2007. (III.26.) önkormányzati rendeletben, valamint a sportkoncepcióban megfogalmazott feltételeknek, támogatási elveknek,
  • elszámolt az előző évben kapott támogatással (amennyiben volt ilyen),
  • nincs a helyi önkormányzati, adóhatósági, köztartozása.
  • Magyarországon bejegyzett nemzeti sportszövetségek egyikének tagja, és
  • az általuk szervezett versenyrendszerben szerepel, melyet igazolással bizonyít.

Előnyt élvez:

  • aki nagyobb számban foglalkoztat munkavállalóként sportszakembert, edzőt,
  • minél nagyobb óraszámban tart sportfoglalkozásokat, továbbá
  • rendszeresen részt vesz városi sporteseményeken, versenyeken, tömegsport rendezvényeken, illetve akinek tevékenysége ilyen események szervezésére is kiterjed.

A benyújtott pályázatnak tartalmaznia kell:

  • a kérelmező pontos megnevezését, képviselőjének nevét, címét;
  • a sportolók létszámát;
  • a kérelmező előző évi működésének hitelesített, egyszerűsített pénzügyi beszámolóját (mérlegét), sportszakmai adatait;
  • a tárgyév tervezett költségvetését, versenynaptárát, éves programját;
  • az illetékes bíróság nyilvántartásba vételt elrendelő jogerős végzésének másolatát;
  • a kérelmező bankszámlaszámát, adószámát;
  • az igényelt támogatás nagyságát;
  • a pályázati összeg szükségességének részletes szakmai indoklását, saját tervezett bevételeket,
  • egyéb támogatásokat;
  • a 2007. évi CLXXXI. törvény szerinti összeférhetetlenség, illetve érintettség fennállásáról, vagy annak hiányáról szóló nyilatkozatot.

 Területi korlátozás:

  • Érd Megyei Jogú Város közigazgatási területe

A támogatás formája:

vissza nem térítendő támogatás

Pályázatbeadási határidő: 2023. év május 31. nap.

Elbírálás:

30 napon belül.

Pályázat célja:

A városban működő sportszervezetek munkájának, illetve sporteseményeinek, rendezvényeinek támogatása.

Figyelem! A tájékoztatás nem teljes körű, a palyazzokosan.hu csak a pályázatok legfontosabb részleteit adja közre.

pályázatfigyelés

Ezt mindenképpen nézd meg, ha fejleszteni akarod a vállalkozásodat! Add meg az elérhetőségedet és visszahívunk!