Tag Archive for: bértámogatás

vállalkozóvá válás támogatása nógrád megyében

Vállalkozóvá válás álláskeresőnek Nógrád megyében

Ki pályázhat a programra:

Nógrád megyei, de nem salgótarjáni lakcímmel rendelkező, az alábbi célcsoportok egyikébe tartozó álláskereső:

  • Max. általános iskolai végzettséggel rendelkező
  • 25 év alatti, vagy 30 év alatti pályakezdő
  • 50 év feletti 
  • GYED-ről, GYESE-ről, ápolási díjról visszatérő, vagy legalább egy gyermeket egyedül nevelő felnőtt
  • Foglalkoztatást helyettesítő támogatásban részesülő
  • Tartós munkanélküliséggel veszélyeztetett
  • Megváltozott munkaképességű személy
  • Közfoglalkoztatásból lépne a munkaerőpiacra

A támogatás formája, mértéke, finanszírozás módja: vissza nem térítendő támogatás.

A támogatás mértéke: max. 6 havi 232.000 Ft/hó

A támogatás mellett a pályázó még bértámogatást is kaphat.

A program részletei:

A program keretében tanácsadók gyakorlati tanácsokkal segítik

  • az üzleti terv összeállítását,
  • a vállalkozás indítását és működtetéséhez tájékoztatást nyújtanak,
  • a munkavédelmi, pénzügyi, marketing feladatok ellátását
  • a vállalkozás hoz kapcsolódó jogszabályok megismerését,
  • az elektronikus ügyintézés gyakorlati folyamatának ismeretét.

A program ideje alatt lehetőség van folyamatos mentori támogatás igénybevételére.

Pályázati feltételek:

A pályázó vállalja önmaga foglalkoztatását egyéni vállalkozóként, egyéni cég tagjaként, gazdasági társaság – a társaság tevékenységében személyesen közreműködő – tagjaként.

Információ:
A salgótarjáni lakcímmel rendelkező álláskeresők később igényelhetnek támogatást, de már most jelentkezhetnek, melyhez segítséget nyújtunk.

A támogatás célja: Álláskeresők vállalkozói készségének előmozdítása, saját vállalkozási tevékenység indításának ösztönzése kedvező feltételekkel.


Beadási határidő:
folyamatos, a forrás kimerüléséig

 

Amennyiben érdekli a lehetőség kérjük, adja meg elérhetőségét és visszahívjuk!

    bértámogatás Komárom-Esztergom megye

    Bértámogatás álláskeresőknek Komárom-Esztergom megyében

    Ki igényelheti ezt a támogatást:

    • tartósan regisztrált álláskereső
    • 30 év alatti pályakezdő álláskereső
    • ­GYED-ről, GYESE-ről, csecsemőgondozási (CSED)díjról , gyermekek otthongondozási (GYOT) díjról, vagy ápolási díjról visszatérő
    • egyedülálló szülő
    • 50 év feletti álláskereső;
    • alacsony iskolai végzettségű álláskereső (legfeljebb általános iskolai végzettség, ISCED 1-2 szakképzés nélkül)
    • tartós munkanélküliséggel veszélyeztetettek
    • foglalkoztatást helyettesítő támogatásban részesülő
    • ­megváltozott munkaképességű személy
    • Roma nemzetiséghez tartozó személy
    • Inaktív személy (nincs rendszeres jövedelmet biztosító munkája) vagy
    • közfoglalkoztatottak

    Az álláskeresők új egyéni vállalkozásuk elindításához is kaphatnak maximálisan 6 hónapra, a minimálbérrel megegyező összegű támogatást.

    A támogatás mértéke: 100 %

    Milyen cégek vehetik igénybe:

    • Komárom, Tata, Kisbér és Tatabánya térségében működő vállalkozások (GINOP infrastrukturális támogatásban részesültek)
    • A  megyei TOP Programból finanszírozott fejlesztések vállalatai.

    Támogatott tevékenységek:

    • gazdasági, turisztikai, gyermekellátási kapacitások humánerőforrás szükségleteinek támogatása
    • óvodai, bölcsődei intézmény fejlesztése új munkaerő foglalkoztatásával
    • humánerőforrás szükségletek  (képzési/foglalkoztatási) munkaerőpiaci szolgáltatások támogatása.

    A projekt a megye egész területére kiterjed, kivéve

    • Tatabánya Megyei Jogú Város (Tatabánya közigazgatási határán belül eső és a Környe területén elhelyezkedő Tatabánya Nyugati Ipari Park területe),
    • az Esztergomi és az Oroszlányi járás közigazgatási területei.

    A támogatás csak akkor állapítható meg, ha a foglalkoztatás megfelel a jogszabályokban meghatározott feltételeknek, és nem áll fenn kizáró körülmény.

    A támogatás célja: hátrányos helyzetű személyek számára elhelyezkedést elősegítő munkaerőpiaci szolgáltatások (munkapiaci információk, mentori szolgáltatás, versenyképes ismeretek) nyújtása, foglalkoztatásuk esetén a számukra álláshelyet biztosító vállalkozások számára utólagos a bérköltségek megtérítése, a támogatás típusától függő intenzitásban és időtartamban.

     

    Amennyiben érdekli a lehetőség kérjük, adja meg elérhetőségét és visszahívjuk!

      Bértámogatási lehetőségek vállalkozásoknak

      Bértámogatási lehetőségek vállalkozásoknak

      Az új munkatársad bérét 3 vagy 6 hónapig támogatásból fizetheted, hogy a vállalkozásod fejlődni tudjon!

      Használd ki ezt a lehetőséget!

       

      Eleged van abból, hogy csak dolgozol, dolgozol a cégedben és nem jutsz előre, mert nincs időd mindenre?

      Te vagy a cégedben a

      • vezető
      • adminisztrátor
      • szakmai megvalósító
      • pénzügyes
      • áru megrendelő és feltöltő és
      • logisztikai menedzser is egyben?

      Akkor neked most van szükséged arra, hogy bővítsd a csapatodat!

       

      Többféle bértámogatási lehetőség érhető el az ország teljes területén, mindegy, hogy a fővárosban, egy nagyvárosban vagy egy kistelepülésen működik a vállalkozásod!

      Választhatsz 3 hónapos konstrukciót, amelyben 90 napig 100%-ban támogatják az új csapattagod bérét, amelynek maximális összege bruttó elérheti a bruttó 592.800,- forintot.

       

      Választhatsz 6 hónapos lehetőséget is, amikor 50 %-ban támogatják a leendő munkatársad bérét, ennek a maximális összege bruttó 250.000,– Ft lehet.

       

      A támogatás összege a bruttó bér és a 13% szociális hozzájárulási adó együttes összege, azaz neked ennek az összegét téríti meg a pályázat.

       

      A konstrukció választását a leendő csapattagod életkora és végzettsége határozza meg, ezekben a lehetőségekben gondolkodhatsz:

      • 25-30 év közötti pályakezdő álláskereső vagy
      • 12 hónapon belül csecsemőgondozási díjban (CSED), örökbefogadói díjban (ÖFD), gyermekgondozást segítő ellátásban (GYES), gyermekgondozási díjban (GYED), gyermeknevelési támogatásban (GYET), ápolási díjban, gyermekek otthongondozási (GYOT) díjában részesült vagy jelenleg is kapja azt
      • 50 év feletti álláskereső vagy
      • 30 év alatti szakképzett álláskereső, aki utolsó szakképzettségét 2011-ben vagy azóta szerezte meg vagy
      • 25. életévét be nem töltött életkorú álláskereső vagy
      • alacsony iskolai végzettségű álláskereső vagy
      • 30 év alatti szakképzett álláskereső, aki utolsó szakképzettségét 2011-ben vagy azóta szerezte meg
      • legalább 1 hónapja regisztrált álláskereső vagy
      • még van pár lehetőség….

      Kiemelten ajánljuk azoknak, akik:

      Ha most igénybe veszed a támogatást, a vállalkozásod gyorsabb ütembe fejlődhet, mert csapatban előrébb jutsz, mint ha egyedül dolgozol!

      Fontos információ a döntésedhez:

      A bértámogatást úgy igényelheted, hogy az új munkavállalód regisztrált álláskereső és a vállalkozásodban a létszámnak nőnie kell. Jó, ha azt is tudod, hogy a pályázat után nincs továbbfoglalkoztatási kötelezettséged.

      Ha…

      • most alapítottad a vállalkozásod,
      • Egyéni Vállalkozó vagy,
      • már régóta gondolkodsz azon, hogy szükséged van segítségre, de még nem tudtál erre pénzt félretenni,
      • Civil szervezet vezetője vagy
      • a fejed felett éppen átcsapni készülnek a hullámok, akkor ez a lehetőség, pont Neked való!

       

      Miért érdemes Velünk tartanod?

      1. Kimagasló szakmai tudással rendelkező csapat vagyunk.
      2. Érthetően, lényegre törően tájékoztatunk minden pályázatról.
      3. Pontosság és megbízhatóság a legfőbb erősségünk.
      4. Több, mint 17 éves szakmai tapasztalatunkkal fókuszálunk a vállalkozásokra.
      5. Több, mint 8,2 milliárd forint összköltségvetésű projektmunka áll a hátunk mögött.
      6. Tavaly 1 milliárd 500 millió forint értékben nyertünk pályázatot.

       

      Érdekel a lehetőség? Add meg az elérhetőségedet és 24 órán belül visszahívunk!

        fiatal szakképzettek munkatapasztalat-szerzést elősegítő, fix 90 napos támogatása

        Fiatal munkatársa lehet bértámogatással!

        A támogatás neve: A munkaerőpiaci programból nyújtható, fiatal szakképzettek munkatapasztalat-szerzést elősegítő, fix 90 napos támogatása

        A támogatás célja:

        A fiatal, 30 év alatti álláskereső munkavállalók számára munkatapasztalat-szerzés elősegítése és fix 90 napos bértámogatása

        Ki igényelheti ezt a támogatást:

        • 30 év alatti szakképzett álláskereső, aki utolsó szakképzettségét 2011-ben vagy azóta szerezte

        szükséges szakképzettség:

        – iskolarendszerben vagy felnőttképzésben szerzett szakképesítés vagy

        – felsőfokú végzettség

        akit munkaviszony keretében teljes munkaidőben, vagy legalább a napi 4 órát elérő részmunkaidőben foglalkoztatnak.

        Létszámbővítés:

        A létszámbővítésnek a munkavállalói létszám növekedését kell eredményeznie a vállalkozásban!

        A munkáltató két létszámbővítési szempont közül választhat

        1. Támogatás akkor adható, ha a kérelem beadásának napján meglévő statisztikai állományi létszám azonos vagy nagyobb, mint 2022. december 15. napján meglévő statisztikai létszám VAGY
        2. Támogatás akkor adható, amennyiben a kérelem napján meglévő létszám azonos vagy nagyobb, mint a kérelem benyújtását megelőző 3 teljes lezárt hónap 3 havi nettó átlagos statisztikai állományi létszáma.

        Létszámtartási kötelezettség:

        A munkadó nem szünteti meg a munkavállaló munkaviszonyát

        • közös megegyezéssel
        • felmondással
        • a Munka Törvénykönyve (Mt.) megfelelő pontja alapján.

        Továbbá a munkaadó próbaidőt nem köthet ki.

        Támogatás időtartama, mértéke:

        • A támogatás időtartama fix 90 nap.
        • A támogatás mértéke a foglalkoztatót terhelő bruttó bér és tényleges átutalásra kerülő szociális hozzájárulási adó (SZOCHO) összegének 100 %-a, de teljes munkaidő esetén a havi korlát a hatályos legkisebb munkabér 150%-a (232.000 x 150% = 348.000,- Ft).
        • Részmunkaidő esetén arányosítani szükséges a támogatás összegét.
        • A teljes támogatási összeg nem haladhatja meg a havi korlát háromszorosát (max:696.000,- Ft).
        • 90 napos támogatást követően a munkaadó igényelheti a maximum 6 havi másik bértámogatási konstrukciót annak figyelembevételével, hogy a munkavállaló munkabére nem csökkenhet (kivéve, ha kevesebb munkaidőben állapodnak meg, mely esetben azzal arányosan csökkenhet).

        Egyéb szabályok:

        • 10 munkavállalóig maximum 2 fő álláskereső után vehető igénybe a támogatás;
        • 10 munkavállaló felett a teljes állományi létszám maximum 30%-a után részesülhet támogatásba;
        • nem vehető igénybe a támogatás, amennyiben a munkadó elbocsátott munkavállalót kíván visszavenni
        • olyan hátrányos helyzetű álláskereső után, aki korábban bármilyen munkatapasztalat-szerzést elősegítő támogatásban vett részt.

        A támogatás nem vehető igénybe:

        • a halászati és akvakultúra ágazatban tevékenységet végző vállalkozásoknak (vízi élőlényekkel (növények, állatok) gazdálkodás, termelés, tenyésztés);
        • a mezőgazdasági termékek elsődleges termelésével foglalkozó vállalkozásoknak
        • a mezőgazdasági termékek feldolgozásával és forgalmazásával foglalkozó vállalkozásoknak
        • harmadik országokba vagy tagállamokba irányuló exporttal kapcsolatos tevékenységekre
        • az import áruk helyett belföldi áru használatához
        • a közúti kereskedelmi árufuvarozást ellenszolgáltatás fejében végző vállalkozások teherszállító járműveinek megvásárlása

        A támogatás csak akkor állapítható meg, ha a foglalkoztatás megfelel a jogszabályokban meghatározott feltételeknek, és nem áll fenn kizáró körülmény. A támogatásra vonatkozó bármely jogszabályi feltétel hiányában vagy kizáró körülmény esetén a kérelem elutasításáról határozattal kell rendelkezni.

         

        A kérelem benyújtási határideje: 2022. december 15-től folyamatosan

         

        Amennyiben érdekli a lehetőség kérjük, adja meg elérhetőségét és visszahívjuk!

          Hiányzik egy jó munkaerő a vállalkozásába?

          A támogatás neve: Munkaerőpiaci programból nyújtható vállalkozások munkaerő (legfeljebb 6 havi 50%) támogatása

          A támogatás célja:  Vállalkozások számára munkaerő támogatás

           

          Ki igényelheti ezt a támogatást:

          a) legalább 1 hónapja regisztrált álláskereső vagy

          b) minden 25. életévét be nem töltött életkorú álláskereső.

           

          Támogatás időtartama, mértéke:

          • A támogatás folyósítási időtartama 6 hónap 
          • A támogatás mértéke a foglalkoztatót terhelő bruttó bér és a ténylegesen átutalásra kerülő szociális hozzájárulási adó 50%-a, de megállapításkori havi korlátja legfeljebb havi 250 ezer Ft teljes, napi 8 órás munkaidő esetében
          • Részmunkaidő esetében arányosítani szükséges
          • A támogatott – ha megilleti – egyéb adókedvezmények is igénybe vehetők és összevonhatók.
          • A támogatási intenzitás nem haladhatja meg a bérköltségek 100%-át.

          A támogatás vissza nem térítendő támogatás.

          Létszámtartási kötelezettség:

          • A munkaadó a foglalkoztatási kötelezettség alatt közös megegyezéssel nem szünteti meg a támogatott munkavállaló munkaviszonyát.
          • A foglalkoztatási kötelezettség alatt a munkaadó működésével összefüggő okból történő felmondással nem szünteti meg a támogatott munkavállaló, illetve a vele azonos vagy hasonló munkakörben foglalkoztatott munkavállalók munkaviszonyát.
          • A támogatott munkavállaló munkaviszonyát a munkaadó a munka törvénykönyvéről szóló Mt. megfelelő pontja alapján sem szünteti meg.

          Létszámbővítés:

          A munkáltatónál a támogatással felvett új munkaerő alkalmazásával létszám növekedést kell elérni.

          A munkáltató két létszámbővítési szempont közül választhat:

          1. Támogatás akkor adható, ha a kérelem napján meglévő statisztikai állományi létszám azonos vagy nagyobb, mint 2022. december 15. napján meglévő statisztikai létszám     VAGY
          2. Támogatás akkor adható, amennyiben a kérelem napján meglévő létszám azonos vagy nagyobb, mint a kérelem benyújtását megelőző 3 teljes lezárt hónap 3 havi nettó átlagos statisztikai állományi létszáma.

          A támogatás nem vehető igénybe:

          • a halászati és akvakultúra ágazatban tevékenységet végző vállalkozásoknak,
          • a mezőgazdasági termékek elsődleges termelésével foglalkozó vállalkozásoknak,
          • a mezőgazdasági termékek feldolgozásával és forgalmazásával foglalkozó vállalkozásoknak,
          • harmadik országokba vagy tagállamokba irányuló exporttal kapcsolatos tevékenységekre,
          • közúti kereskedelmi árufuvarozást ellenszolgáltatás fejében végző vállalkozások.

          A kérelem elbírálása:

          A támogatás csak akkor állapítható meg, ha a foglalkoztatás megfelel a jogszabályokban meghatározott feltételeknek, és nem áll fenn kizáró körülmény. A támogatásra vonatkozó bármely jogszabályi feltétel hiányában vagy kizáró körülmény esetén a kérelem elutasításáról határozattal kell rendelkezni.

           

          Amennyiben érdekli a lehetőség kérjük, adja meg elérhetőségét és visszahívjuk!