Tag Archive for: Minden vállalkozásnak

„Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja” program – Demján Sándor Program

A program célja a hazai KKV-k digitalizációs elmaradásának csökkentése, hogy versenyképesebbé váljanak az uniós piacon. Míg Magyarországon a 10 fő feletti vállalkozások kétharmada rendelkezik weboldallal, addig az EU-ban ez az arány közel 80%. Az interneten való jelenlét hiánya jelentős versenyhátrányt okozhat, mivel a vállalkozásoknak így kisebb esélyük van ügyfeleket szerezni.
A program keretében a kormány két évre átvállalja a szükséges digitális eszközök költségeit, mint például a webcím, tárhely, e-mail szolgáltatások díját. Támogatást biztosít a weboldal, közösségi média felületek arculati és tartalmi fejlesztésére, valamint kibervédelmi és internetes értékesítési szolgáltatások igénybevételére.

Kik pályázhatnak?

  • Mikro- és kisvállalkozások:
    • Mikro vállalkozás: legfeljebb 10 fő és max. 2 millió eurónak megfelelő éves árbevétel.
    • Kisvállalkozás: 11-50 fő és max. 10 millió eurónak megfelelő éves árbevétel.
  • Magyarországi székhellyel rendelkező,
  • A köztartozásmentes adózói adatbázisban (KOMA) szereplő,
  • Legalább 1 főt foglalkoztató,
  • Csőd-, felszámolás- vagy végelszámolás alatt nem álló,
  • Olyan mikro- és kisvállalkozás, amely még nem rendelkezik működő weboldallal, vagy az internetes felülete inaktív, vagy a weboldal fejlesztése szükséges.

 

Támogatható tevékenységek:

  • Digitális eszközök biztosítása: webcím, tárhely, e-mail postafiók
  • Közösségi média jelenlét
  • Weboldal optimalizálása
  • Kiberbiztonsági eszközök bevezetése
  • Tartalomfejlesztés
  • Internetes értékesítés támogatása (pl. webshop fejlesztése)

Választható csomagok:

A pályázat keretében három csomag közül lehet választani:

1. Digitalizációs alapcsomag:
A csomag tartalmazza az online jelenléthez szükséges digitális infrastruktúrát: webcím (domain), tárhely (legalább 3 GB), elektronikus e-mail postafiók biztosítása. Támogatja a kiberbiztonsági intézkedéseket (pl. SSL tanúsítvány) és/vagy közösségi média jelenlétet (Facebook, LinkedIn, YouTube). A támogatás legfeljebb 24 hónapig vehető igénybe.

2. Közösségi média alapcsomag:
Közösségi média jelenlét kialakítása, oldal beállítása, kezdő tartalmak készítése, valamint közösségi média kampány tervezése és kivitelezése (tartalomgyártás és kampány menedzsment minimum 6 hónapon keresztül).

3. Bővített csomag:
Weboldal optimalizálás (pl. SEO), fejlettebb kiberbiztonsági szolgáltatások, tartalomfejlesztés, professzionális webfejlesztői támogatás biztosítása. Támogatás egy idegen nyelvű megjelenésre és/vagy webshop kialakítására (e-kereskedelem).

Támogatási összeg formája és mértéke:

  • Támogatás összege: 400.000 Ft – 1.500.000 Ft a választott csomagtól függően.
  • Támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.
  • Intenzitás: 100%-os, az ÁFA-t is tartalmazza.

Projekt végrehajtásának feltételei:

  • Támogatás időtartama: 24 hónap.
  • Beadási határidő: 2025. február 3. – 2025. december 31. (vagy a keret kimerüléséig).
  • Önerő: nem szükséges.

 

Pályázok! Töltsd ki az alábbi táblázatot az adataiddal és visszahívunk!