Tag Archive for: felhő alapú

Digitális termék-innovációs fejlesztések pályázat

Digitális termék-innovációs fejlesztések mikro- és kisvállalkozásoknak

A DIMOP Plusz_1.1.2.A-24 konstrukció egy dedikált K+F+I és piacra lépést támogató pályázati program, amely a mikro- és kisvállalkozások számára kínál lehetőséget a digitális termékek és szolgáltatások fejlesztésére. A program célja, hogy elősegítse az innovatív digitális megoldások piacra juttatását, különösen olyan technológiák alkalmazásával, mint a mesterséges intelligencia, big data elemzés, web3 vagy más új generációs digitális technológiák. A pályázat segíti a vállalkozásokat a digitális innovációk fejlesztésében, támogatva a versenyképesség növelését és a piaci siker elérését.

Pályázati feltételek és jogosultság

A pályázaton olyan gazdasági társaságok vehetnek részt, amelyek megfelelnek a következő feltételeknek:

  • Legalább két lezárt, teljes üzleti évvel kell rendelkezniük, amelyeket beszámolóval kell alátámasztaniuk.
  • Az éves átlagos statisztikai állományi létszámuk a legutolsó, lezárt üzleti évben minimum 3 fő.
  • A pályázó cégek Magyarország területén székhellyel rendelkező gazdasági társaságok vagy az Európai Gazdasági Térség területén székhellyel és Magyarországon fiókteleppel rendelkező cégek lehetnek.
  • A pályázók KATA hatálya alá nem tartozhatnak

A projekt keretében támogatható beruházások a következő területekre vonatkoznak:

Digitális termék-innovációs fejlesztések – beleértve a kapcsolódó szoftver- és IKT-szolgáltatásokat.

  • Tárgyi eszközök beszerzése – az innovációs fejlesztésekhez szükséges eszközök vásárlása.
  • Immateriális javak beszerzése – például szellemi tulajdon, licencjogok, szoftverek. Személyi jellegű költségek – a projekt megvalósításához szükséges munkavállalók bérköltsége.
  • Iparjogvédelem – a fejlesztett termékek szellemi tulajdonának védelme, például szabadalmak és védjegyek.

Támogatható tevékenységek:

A pályázat kizárólag olyan digitális termék-innovációs projekteket támogat, amelyek során a kifejlesztett termékek és/vagy szolgáltatások újdonságtartalma az alábbi TEÁOR számokba tartozó területeken valósul meg:

  • Szoftverfejlesztés – TEÁOR 58.2 Szoftverkiadás
  • Infokommunikációs-technológiai szolgáltatás – TEÁOR 62 Információ-technológiai szolgáltatás
  • Adatfeldolgozás és web-hosting – TEÁOR 63.1 Adatfeldolgozás, web-hosting, világháló-portál szolgáltatás
  • Távközlés – TEÁOR 61 Távközlés

A pályázat célja az alábbi fejlett digitális technológiák alkalmazásával létrejövő új szoftvertermékek és szolgáltatások fejlesztése:

  • Mesterséges intelligencia (AI) – fejlett AI technológiák alkalmazása
  • Big Data és adatelemzés – fejlett adatelemzési technológiák használata
  • Jövőbeli hálózati technológiák – pl. 5G/6G, LPWAN, IoT
  • Immerzív technológiák – VR, AR, MR, XR, metaverzum
  • Web3 technológiák – blokklánc, okos szerződések, digitális eszközök, kriptovaluták, NFT-k
  • Kvantum számítástechnika – új generációs kvantumtechnológiák
  • Új generációs felhő- és peremhálózati technológiák
  • Fejlett szoftverfejlesztési technológiák – új programozási nyelvek és szoftverfejlesztési megoldások

A pályázati projekt során a termék-innovációs tevékenységeknek jelentős része az említett fejlett digitális technológiák alkalmazásával kell, hogy megvalósuljon. A projekt költségeinek legalább 80%-a a fejlett digitális technológiák alkalmazására irányuló szoftverfejlesztési feladatok elvégzésére kell, hogy fókuszáljon, biztosítva ezzel a projekt innovatív jellege és a támogatott célok elérését.

Támogatási összeg és előleg igénylés:

  • A támogatás mértéke minimum 10 millió forint, maximum 35 millió forint, vissza nem térítendő.
  • Előleg igénylésére van lehetőség, legfeljebb a megítélt támogatás 25%-ára.
  • A pályázat megvalósításához szükséges önerő minimum 30%.

Projekt időtartama és helyszíne:

A projekt fizikai befejezésére legfeljebb 24 hónap áll rendelkezésre a projekt kezdésétől számítva. A projektet Magyarország teljes területén meg lehet valósítani.

 

Digitális termék-innovációs fejlesztések pályázat

Kötelező vállalalások: 

  • Árbevétel vállalása:

A fenntartási idő 1. és 2. évében a támogatott termék-innovációs tevékenység keretében kifejlesztett termék vagy szolgáltatás piaci értékesítéséből származó árbevétele együttesen eléri az általa elnyert támogatási összeg legalább 20%-át, az elnyert támogatási összeg 20%-ának visszafizetési terhe mellett.

  • Oltalom vállalása:

A projekt fizikai befejezéséig a támogatott projekt termék-innovációs eredményével kapcsolatos piacra lépés érdekében európai uniós védjegy és/vagy formatervezési minta oltalom bejelentést tesz az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalánál (EUIPO). Az európai uniós védjegy és/vagy formatervezési minta oltalom bejelentéseknek a díjfizetést is tartalmazó alaki követelmények ellenőrzéséig kell legalább eljutniuk, a kérelem végső elbírálása nem követelmény.

  • Projekt-megvalósítási mentorálás, piacra lépési üzleti terv elkészítésének vállalása

A projekt fizikai befejezéséig kötelezően részt vesz a DIMOP_PLUSZ-1.1.1-23-2023-00001 azonosító számú kiemelt projekt keretében biztosított projekt-megvalósítási mentorálási folyamatban, valamint annak módszertani és szakértői támogatásával, a támogatott projekt innovációs eredményével kapcsolatos piacra lépés érdekében elkészíti a piacra lépési üzleti tervét (A projekt-megvalósítási mentorálás ingyenes a támogatást igénylő részére).

A vállalás nem teljesítése esetén a pályázat kiírója szabálytalansági eljárás indíthat a támogatást igénylő részére. A kedvezményezetteknek a fenntartási időszak első 12 hónapját követően a fenntartási jelentésben be kell számolniuk a kötelező vállalások teljesítésének előrehaladásáról.

Beadási határidő MEGHOSSZABÍTVA!

A pályázatok benyújtásának határideje 2025. 04. 29! A pályázatokat a projekt megkezdése előtt nem lehet benyújtani.

A projekt megvalósításának határideje:

  • a szerződéskötést követő 24 hónap, amely határidő indokolt esetben további 6 hónappal meghosszabbítható  (fizikailag és pénzügyileg befejezett) értjük.

 

Amennyiben érdekli a lehetőség kérjük, adja meg elérhetőségét és visszahívjuk!

     

    Digitalis fejlesztes palyazat

    Mikro-, kis- és középvállalkozások digitalizációjának támogatása

    Cél: A pályázat (DIMOP Plusz_1.2.3/A-24 konstrukció) célja a nagyon alacsony és alacsony digitális intenzitással rendelkező kis- és középvállalkozások versenyképességének javítása a piacon elérhető alap- és emelt szintű digitális megoldások bevezetésének és működtetésének támogatásával.

    A pályázat a kkv-k, hatékonyságát és jövedelemtermelő képességét kívánja erősíteni a digitalizációs beruházások támogatásával.

    Kik pályázhatnak?

    • devizabelföldinek minősülő,
    • Magyarország területén székhellyel, illetve az
    • Európai Gazdasági Térség területén székhellyel és Magyarország területén fiókteleppel és magyar adószámmal rendelkező,
    • gazdaságilag potenciálisan életképes, azonban finanszírozási forrásokhoz nem, vagy nem megfelelő mértékében hozzájutó,
    • kettős könyvvitelt vezető jogi személyiségű gazdasági társaságok, amelyek:
    • kis- és középvállalkozásnak minősülnek, majd a kölcsönkérelmek benyújtásának kezdő dátuma utáni második naptári hónaptól mikrovállalkozások is,
    • rendelkeznek legalább egy lezárt (beszámolóval alátámasztott), teljes (365 napotjelentő) üzleti évvel, az előtársaságként való működés időszaka ebbe nem számít bele,
    • a megvalósítási helyszín tekintetében legalább egy éve bejegyzett székhellyel, telephellyel vagy fiókteleppel rendelkeznek,
    • a DIMOP_PLUSZ-1.2.1-23-2023-00001 projekt keretében a DKF Kft. által biztosítottvagy a Támogató által kijelölt egyéb digitális érettségi felmérő rendszer alapján nagyonalacsony vagy alacsony digitális intenzitással rendelkeznek.
    • Ennek alátámasztására a kölcsönkérelemmel együtt a bemeneti felmérés eredményét igazoló dokumentum hitelesített változatát kell benyújtani.
    • DIMOP Plusz 1.2.3/A-24 vagy DIMOP Plusz 1.2.3/B-24 program keretében támogatásban nem részesült.

    Gazdálkodási formakód szerint:

    • 113 Korlátolt felelősségű társaság
    • 114 Részvénytársaság
    • 116 Közkereseti társaság
    • 117 Betéti társaság
    • 121 Szociális szövetkezet
    • 129 Egyéb szövetkezet
    • 141 Európai részvénytársaság (SE)
    • 142 Európai szövetkezet (SCE)
    • 226 Külföldi vállalkozás magyarországi fióktelepe
    • 228 Egyéni cég
    • 231 Egyéni vállalkozó

    Pályázati keretösszege, összege, formája, mértéke:

    • minimum 3 millió Forint – maximum 20 millió Forint,
      melynek maximum 50%-a igényelhető vissza nem térítendő támogatásként (amely a kölcsönszerződésben meghatározott eredményességmérési mutató(k) célértékeinek nem teljesítése esetén kölcsönné alakul).
    • Az igényelhető finanszírozási összeg nem haladhatja meg a kérelem benyújtását megelőző teljes lezárt üzleti év üzemi eredményének tízszeresét, valamint a finanszírozási összeg nem haladhatja meg az igénylő cég benyújtást megelőző teljes lezárt üzleti év árbevételét.

    Támogatás formája:

    Éven túli lejáratú beruházási típusú hitel vissza nem térítendő támogatással egyműveletben kombinálva.

    • 10 % önrész szükséges a pályázat benyújtásához
    • a fennmaradó összeg 50%-a vissza nem térítendő támogatás (ha az eredmény mutatók teljesülnek)
    • a másik 50% rész 0% hitel.

    Támogatható tevékenységek:

    1., Az alábbi célterületekre lehet együttesen vagy külön-külön kölcsönkérelmet benyújtani:

    1. Alapszintű felhőalapú számítástechnikai szolgáltatások bevezetése (pl. e-mail, irodai szoftver alkalmazások, pénzügyi vagy számviteli szoftveralkalmazások, fájlok tárolása, a vállalkozás szoftverének futtatásához szükséges infrastruktúra és kapacitás használata)
    2. Internetes megjelenést biztosító honlapok, portálok
    3. E-kereskedelem beindítását vagy továbbfejlesztését szolgáló szoftverek vagy felhőszolgáltatások bevezetése
    4. Automatikus feldolgozásra alkalmas e-számlázó szoftverek vagy felhőszolgáltatások bevezetése
    5. Táv- és csoportmunka támogatást biztosító szoftverek vagy felhőszolgáltatások bevezetése
    6. integrált vállalatirányítási (ERP) megoldások bevezetése
    7. ügyfélkapcsolat-kezelési (CRM) megoldások bevezetése
    8. IKT biztonsági megoldások bevezetése
    9. Fejlett vagy közepesen fejlett felhőalapú számítástechnikai szolgáltatások bevezetése:
        • Az alábbi szolgáltatásokból legalább egy bevezetése:
          • pénzügyi és/vagy számviteli szoftveralkalmazások;
          • vállalati erőforrás-tervezési (ERP) szoftveralkalmazások;
          • ügyfélkapcsolat-kezelési (CRM) szoftveralkalmazások;
          • biztonsági szoftveralkalmazások;
          • tárhelyszolgáltatás a vállalkozás adatbázisa(i) számára; valamint
          • az alkalmazásfejlesztéshez, teszteléshez vagy telepítéshez fejlesztőkörnyezetet biztosító számítástechnikai platform.

    10. Mesterséges intelligencia (MI) technológiák, szolgáltatások bevezetése:

        • Az alábbi technológiákból, szolgáltatásokból legalább egy bevezetése:
            • az írott nyelv elemzésére alkalmas technológiák (szövegbányászat);
            • a beszélt nyelvet gépen olvasható formátumra átalakító technológiák (beszédfelismerés);
            • írott vagy beszéltnyelv generálásra alkalmas technológiák (természetes nyelv generálás: olyan technológia, amely a strukturált adatokat természetes nyelvvé alakítja);
            • tárgyak és személyek kép alapján történő azonosítására alkalmas technológiák (képfelismerés, képfeldolgozás);
            • gépi tanulás adatelemzés céljából (pl. mélytanulás);
            • a különböző munkafolyamatok automatizálására vagy a döntéshozatal támogatására alkalmas technológiák (mesterséges intelligencián alapuló, folyamatautomatizációra alkalmas szoftverrobot);
            • a gépek fizikai mozgását lehetővé tevő technológiák, amelyek a környezet megfigyelésén alapul és önálló döntéshozatalra képesek (autonóm robotok, önjáró járművek, autonóm drónok).

    Meglévő informatikai rendszer esetén a fenti célterületekkel való modulbővítésre, vagy meglévő, de korszerűtlenné vált rendszer teljes cseréjére is van lehetőség támogatási kérelmet benyújtani.

     

    Nem támogatható szakmai tevékenységek:

    1. Meglévő, adott típusú rendszer felhasználószám bővítése
    2. Meglévő webáruház esetén kizárólag tartalomfrissítés, arculat átalakítás
    3. Meglévő rendszer, saját rendszer vagy felhőalapú megoldás által lefedett terület kiegészítése (add-on)
    4. A hibrid projektek, azaz helyben telepített és felhő alapú megoldást is tartalmazó fejlesztések támogathatók, de ugyanazon funkcionális terület vagy csak helyben telepített, vagy csak felhő alapú rendszerben valósítható meg.
    5. Meglévő, adott típusú rendszer verziófrissítése. Csak önmagában az adott üzleti digitális megoldás CMS-ének átnevezése is ennek minősül.

    Elszámolható költségek, az összes elszámolható költségre vetítve:

    • immateriális javak beszerzése                                                   100%-ban elszámolható
    • ÚJ tárgyi eszköz beszerzésének költsége                                 10 %-ban elszámolható
    • Egyéb szakértői szolgáltatás költségei/Szakmai
      megvalósításhoz kapcsolódó szolgáltatások költségei         max: 35% elszámolható
    • Képzési és tanácsadási szolgáltatások                                     max: 5 %  elszámolható
    • Szakmai megvalósításhoz kapcsolódó bérleti díj                  100%-ban elszámolható
    • Tájékoztatás, nyilvánosság biztosításának költségei            max:0,5% elszámolható
    • Könyvvizsgálói jelentés költsége, amely kizárólag a
      beruházás végén a digitális intenzitás szint
      meghatározása céljából készül                                                  max: 2%, de max. 200.000 Ft.
      értékben

    Beadási határidő:

    • 2024. december 5-től – 2027. június 30.

    A projekt megvalósításának határideje:

    • a szerződéskötést követő 18 hónap, amely határidő indokolt esetben további 6 hónappal meghosszabbítható  (fizikailag és pénzügyileg befejezett) értjük.

    Kizáró feltételek (azaz nem pályázhatnak azok a cégek, amelyek):

    • A DIMOP Plusz 1.2.3/A-24 vagy
    • DIMOP Plusz 1.2.3/B-24 program keretében már támogatásban részesült vállalkozás
    • folyamatban lévő kölcsönigénylése van.

     

    Amennyiben érdekli a lehetőség kérjük, adja meg elérhetőségét és visszahívjuk!