Tag Archive for: családbarát cég

családbarát hely tanúsító védjegy

Családbarát Hely tanúsító védjegy

Tedd vonzóvá cégedet a munkavállalók számára Családbarát Hely tanúsítvány megszerzésével!

Ki pályázhat a Családbarát Hely tanúsító védjegyre?

  • Magyarországon működő
  • mikro-, kis-, közép- és nagyvállalatok,
  • állami költségvetési szervek,
  • nonprofit szervezetek és
  • egyházi jogi személyek,
  • bármely területen (versenyszféra, közszféra, nonprofit szektor) tevékenykedő szervezet.

Pályázati feltételek:  

A Családbarát Hely védjeggyel rendelkező cég, olyan szervezet, amely támogatja a családon belüli szerepek betöltését, figyelembe veszi a családok élethelyzetének változásait, csökkentve ezzel a munkáltató és a munkavállaló elvárásainak és a családi környezet igényeinek összeütközéseiből fakadó konfliktusokat.

A Családbarát Munkahely esetében a munkavállaló támogatása megnyilvánulhat többek között az atipikus foglalkoztatás és a munkavállalóknak biztosított szolgáltatások (pl. rekreáció, közösségépítés, egészségvédelem, érdekegyeztetés, képzések) területén.

Családbarát Szolgáltató Hely esetében a szolgáltató figyelembe veszi a szolgáltatást igénybe vevő ügyfelek családi körülményeit, családjuk igényeit. Az általa nyújtott szolgáltatásokat a család igényeihez igazítva kínálja, mint például: etetőszék, gyermekmenü, gyermekkocsi tároló, akadálymentes közlekedés gyermekkocsi számára.

A Családbarát Hely tanúsító védjegy két kategóriában ítélhető oda:

  • Munkahely kategóriában és
  • Szolgáltató Hely kategóriában.

Amennyiben egy szervezet mindkét kategóriában szeretne tanúsítványt szerezni, mindkét minősítésre külön kell pályáznia.

A Családbarát Hely tanúsító védjegynek 3 fokozata van, Bronz-, Ezüst- és Arany.

A Családbarát Hely védjegy esetében elsőként a Bronz fokozatra lehet pályázni, melyet legalább egy évig meg kell tartani.  Ezután lehet az Ezüst és az Arany fokozatra pályázni.

A Fokozatok elnyerése versenyelőnyt jelent a munkahelynek vagy a szolgáltatónak, azaz a védjegyjogosultnak a PR és CSR (társadalmi felelősségvállalás) tekintetében. Vonzóbbá teszi a minősítést megszerző szervezetet a munkavállalók és ügyfelek körében egyaránt, pozitív üzenetet közvetít feléjük a működésükről.

Pályázat célja:

Családbarát Hely Tanúsító Védjegy olyan minősítési lehetőség a pályázó munkahelyek és szolgáltató helyek számára, amelynek elnyerésével a tanúsítvány birtokosa hiteles és minőségi értékelést kap a családbarát működésről.

A védjegy elnyerésével a pályázó pozitív értelemben megkülönböztetheti magát versenytársaitól, valamint előnyt szerezhet a minőségi munkavállalókért folytatott küzdelemben.

Beadási határidő: folyamatos

 

Pályázatok elbírálása:

A benyújtást követő 60 nap, pozitív bírálat esetén a CSBO munkatársai személyesen is felkeresik Önt egy személyes beszélgetésre.

A pályázati folyamatban való részvétel ingyenes.

Figyelem! A tájékoztatás nem teljes körű, a palyazzokosan.hu csak a pályázatok legfontosabb
részleteit adja közre.

pályázatfigyelés

 

Amennyiben érdekel ez a pályázati lehetőség, kérünk, add meg elérhetőségedet és visszahívunk!