Tag Archive for: vállalkozó start II program

Vállalkozó Start II. program

Vállalkozó Start II. program – VÁLLALKOZÓVÁ VÁLÁS TÁMOGATÁSA

Az önfoglalkoztatás elősegítése, a munkanélküliség további csökkentése érdekében országos lefedettséggel, új, vállalkozóvá válást támogató program indul júniustól több mint hatmilliárd forint hazai forrásból.

A Vállalkozó Start II. Program – hasonlóan a korábbi konstrukciókhoz – vissza nem térítendő támogatást nyújt induló egyéni, illetve mikrovállalkozásnak minősülő társas vállalkozások kezdeti költségeinek fedezése, komplex szolgáltatással történő támogatása, versenyképességük növelése érdekében.

Ki pályázhat a Vállalkozó Start II. programra?

Azon 18 és 64 év közötti magánszemélyek, akik:

  • vállalkozói szemlélettel, piacképes vállalkozói ötlettel rendelkeznek
  • vállalkozói alapkompetenciáik felmérése érdekében alkalmazott vállalkozói kompetenciatesztet eredményesen kitöltötték,
  • a személyes elbeszélgetés során vállalkozási ötletük, attitűdjük alapján támogathatónak bizonyultak
  • minimum 8 általánost végzett magyar állampolgárok
  • magyarországi állandó lakcímmel vagy tartózkodási hellyel rendelkeznek
  • más vállalkozásban többségi tulajdonnal nem rendelkeznek,
  • más vállalkozásnak nem vezető tisztségviselői.

 NEM pályázhatnak akik:

  • a hazai vagy európai uniós forrásokból megvalósuló vállalkozóvá válást támogató programok keretében korábban támogatásban részesülők!
  • ilyen támogatási formák voltak többek között a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat vállalkozóvá válást támogató programjai, a TÁMOP-2.3.6.B-12/1, GINOP-5.2.2-14, GINOP-5.2.7-18 és a GINOP-5.1.10-18 jelű Európai uniós támogatási formák, illetve
  • a Támogató által korábban megvalósított „Vállalkozó Start” és „Lépj a Piacra” Fiatalok vállalkozóvá válása, és a Vállalkozz Itthon, Fiatal! elnevezésű vállalkozóvá válást támogató programok.

 Támogatást nyert vállalkozásokkal kapcsolatos jogosultsági elvárások: 

1) Olyan személy által alapított vállalkozásnak nyújtható támogatás,

    • amely a támogatási kérelem benyújtásakor rendelkezik a Vállalkozó Start II. Program első komponense keretében a vállalkozói képzés sikeres elvégzéséről szóló tanúsítvánnyal, jóváhagyott üzleti tervvel
    • továbbá vállalkozását az üzleti terv jóváhagyását követően alapította meg.

2) A vállalkozás (gazdasági társaság vagy egyéni vállalkozás) a támogatási kérelem benyújtása előtt legfeljebb 90 nappal, de az üzleti terv jóváhagyását követően alakult meg.

3) A vállalkozásnak vállalnia kell, hogy a Vállalkozó Start II. Program jóváhagyott üzleti tervét valósítja meg a támogatás keretében.

4) A vállalkozásnak vállalnia kell, hogy a vállalkozás TEÁOR szerinti, illetve egyéni vállalkozók

esetében az ÖVTJ szerinti főtevékenysége megegyezik az üzleti tervben meghatározott

főtevékenységgel, továbbá főtevékenységét a támogatási időszak alatt nem módosítja.  Ezt a Támogató a helyszíni ellenőrzés során is vizsgálja.

A vállalkozás melléktevékenységeket korlátozás nélkül végezhet.

5) A pályázat keretében társas vállalkozást alapításakor a pályáznak minősített többségi tulajdonnal (75%) kell rendelkeznie, és vezető tisztségviselői pozíciót kell vállalnia.

6) A vállalkozást alapítónak a támogatott vállalkozásban személyes közreműködőként kell részt vennie, főállású munkaviszony keretében.

7) A támogatott vállalkozásnak mikro- vagy kisvállalkozásnak kell minősülnie.

8) Nyilatkoznia kell a támogatási kérelem benyújtásakor, hogy más pályázatokban kapott-e csekély (de minimis) összegű támogatást.

9) A támogatott vállalkozás jogi forma szerint az alábbiak egyike lehet:

  • GFO 113 – Korlátolt felelősségű társaság;
  • GFO 117 – Betéti társaság;
  • GFO 231 – egyéni vállalkozó;
  • GFO 228 – egyéni cég;
  • GFO 232 – egyéb önálló vállalkozói tevékenységet végzők.

10) A vállalkozói támogatási kérelem benyújtására konzorciumi formában nincs lehetőség.

11) A vállalkozónak/vállalkozásnak a támogatási időszak teljes ideje alatt Magyarországon vezetett pénzforgalmi számlával kell rendelkeznie. (Egyéni vállalkozás esetében a vállalkozó magánszemély saját bankszámlája is elfogadható).

12) A támogatási kérelem benyújtására a támogatást igénylő vállalkozás/egyéni vállalkozó képviseletében eljárva a Vállalkozó Start II. Program első komponense szerinti képzési tanúsítvánnyal és jóváhagyott üzleti tervről szóló tanúsítvánnyal rendelkező vállalkozást alapító természetes személy által képviselt vállalkozás jogosult.

13) A támogatott vállalkozásnak regisztrálnia kell a köztartozásmentes adózói adatbázisba.

14) A pályázat beadásához szükség van 30 napnál nem régebbi közjegyző által hitelesített aláírási címpéldány vagy ügyvéd által ellenjegyzett aláírásmintára. Egyéni vállalkozás esetén aláírási címpéldány, aláírásminta benyújtása nem szükséges.

15) Vállalja a 12 hónapos fenntartási időszakot. 

Pályázati konstrukció:

A Program két, egymásra épülő, egymást kiegészítő komponensből áll, amelyeket a Támogató valósít meg.

Az első komponens a programba való jelentkezéstől a tervezett vállalkozás megalapításáig tart.

A második komponens keretében az induló vállalkozás támogatásban, a vállalkozó személyre szabott mentorálásban, tanácsadásban részesül.

Első komponens:

  • Regisztráció a Támogató által közzétett online felületen.
  • A jelentkezők felkészültségének és motivációjának mérése, vállalkozói kompetencia teszt és személyes beszélgetés.
  • Kiválasztás, szerződéskötés.
  • A programba kerülők részt vesznek egy 90 órás online vállalkozói képzésen, és személyre szabott tanácsadási alkalmakon, melynek keretében elkészítik a vállalkozásuk részletes üzleti tervét.
  • Az üzleti tervet szakmai bizottság bírálja el.
  • A jóváhagyásra kerülő üzleti tervvel rendelkező programba vont magánszemélyek megalapítják új vállalkozásukat.

Második komponens

  • A fentiek után, a már vállalkozással rendelkezők pályázhatnak induló költségeikhez vissza nem térítendő támogatásra.
  • A jóváhagyásra került üzleti tervvel rendelkezőknek, akik már rendelkeznek a kiadott képzési tanúsítvánnyal is, 90 napon belül meg kell alapítaniuk a vállalkozásukat.
  • A kiválasztott magánszemélyek maximum 4.500.000 Ft vissza nem térítendő támogatást igényelhetnek és azt az alábbiakra használhatják fel:
    • induló vállalkozásuk megalapítására,
    • működtetésére,
    • fejlesztésére,
    • személyi jellegű (bér- és járulék), továbbá
    • eszköz- és szolgáltatás beszerzés költségeire a vállalkozás első évében,
    • az üzleti tervükben szereplő költségeikre.

A támogatás első 12 hónapját (projektidőszak) követően a Támogatottak további 12 hónapos fenntartási időszakra vállalnak kötelezettséget, mely időszak alatt a vállalkozásukat működtetniük kell, egyéni vállalkozás a fenntartási időszak alatt nem szüneteltethető!

Támogatási időszak:

12 hónap + 12 hónap fenntartási időszak.

NEM támogatható olyan vállalkozás:

  • amely felnőtt tematikájú (szexuális tartalmú, illetve 18 év feletti vendégkört kiszolgáló) szolgáltatás, illetve
  • kizárólag felnőtt vendégkört szolgál ki, vagy ahhoz kapcsolódó tevékenységet végez; pl.: italbolt, dohánybolt, lottózó, játékterem, nyerőgépek üzemeltetése, erotikus- és szexshopok;
  • amely lízing tevékenységet végez;
  • amely a támogatás által megvalósított fejlesztés eredményét – kölcsönzési cél kivételével – bérbeadási célra kívánja felhasználni;
  • amelynek tevékenysége nem felel meg a 1407/2013/EU bizottsági rendeletben foglaltaknak;
  • amely végelszámolás, jogerős végzéssel elrendelt felszámolási-, csőd-, kényszertörlési, a megszüntetésére irányuló egyéb eljárás alatt áll;
  • amely nem felel meg az az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (továbbiakban: Áht.) 50. § (1) bekezdése1 szerinti követelménynek;
  • amely esetében a megvalósítási helyszín nem alkalmas a projekt megvalósítására;
  • amely elsődleges mezőgazdasági terméket állít elő.

 Pályázati feltételek, kötelező vállalások:

  • A vállalkozás székhelye a támogatási időszakban, és a fenntartási időszakban Magyarország területén található.
  • A 12 hónapos, (ön)foglalkoztatásra irányuló támogatási időszak után további 12 hónapig fenntartja, működteti vállalkozását, egyéni vállalkozás esetében azt nem szünetelteti.
  • A támogatási időszak utolsó napjától számítva az adott naptári évben a vállalkozás realizált nettó (ár)bevétele, el kell érje a minimum 1.000.000 Ft-ot.
  • Támogató és a támogatott magánszemély a vállalkozói képzés megkezdését megelőzően Programba vonási szerződést köt a Vállalkozó Start II. Program keretében megvalósuló vállalkozói képzés, tanácsadás, üzleti terv bírálat és mentorálás szolgáltatások igénybevétele céljából.
  • A projekt teljesítéséről időközi és záró szakmai és pénzügyi beszámolót készít.
  • A projekt fenntartását és a kötelező vállalások teljesítését a Támogató ellenőrzi, melyet a támogatott vállalkozás segíteni és tűrni köteles.
  • A támogatottnak a támogatási jogviszonnyal kapcsolatos iratokat a támogatói okirat kibocsátását, sikeres projektmegvalósítás esetén a lezáró levél megküldését követő 10 évig kell hiánytalanul megőrizni, és a támogatást nyújtó ilyen irányú felhívása esetén a támogatott köteles azokat vállalkozásának székhelyén, vagy a támogató irodájában bemutatni.

A támogatás formája:

vissza nem térítendő támogatás

Támogatás mértéke:

maximum 4.500.000 Ft, 100% támogatás, csekély összegű támogatás.

Előleg:

a megítélt támogatás 50 %

A Támogatás pénzügyi elemei:

  • a támogatási időszak 12 hónapjaira:  személyi jellegű költség (önfoglalkoztatás költségei, vagy a foglalkoztatott munkavállaló bér- és járulékköltsége), és
  • a vállalkozás indításához, működtetéséhez és fejlesztéséhez szükséges tevékenységek egyéb beruházási és dologi költségek.

Önerő szükséges-e?

Nem.

Pályázatbeadási határidő: 2023. szeptember 01-től,

a benyújtás felfüggesztéséig vagy a keret kimerüléséig, de legkésőbb 2024. szeptember 30-ig lehet benyújtani.

Figyelem! A tájékoztatás nem teljes körű, a palyazzokosan.hu csak a pályázatok legfontosabb részleteit adja közre.

pályázatfigyelés

Vedd fel velünk a kapcsolatot, hogy segíthessünk! A pályázatnyitás napján lényeges tényező a gyorsaság, így mindenképp megéri, ha szakértő kezek támogatnak ebben a fontos lépésben. Írj nekünk, és visszahívunk!